
Dr Vekerdy Tamás
Sötétbe kidobott pénz – az ingyen ajándék gesztusa – nélkül nincs egészséges gazdaság, nincs egészséges társadalom (nincs magvetés a jövőnek, melyet nem ismerhetünk) – állítja Nemzetgazdasági Kurzusában Rudolf Steiner, a Waldorf iskola alapítója. (A Waldorf iskola eredetileg a stuttgarti Waldorf Astoria cigarettagyár munkásainak, munkásnőinek gyerekei számára létesült.)
Nem tudhatjuk, hogy miből mi lesz – kiből mi lesz…
A kedvezőtlen környezet megfojthatja a tehetséget. Javíts a környezeti feltételeken, teremts lehetőséget minél több ember, minél több gyerek számára, ez a legtöbb, amit tehetsz – a többi már nem a te dolgod. „A bölcs elvégzi a munkát; az eredmény nem az ő dolga.” – tanít a Bhagavad Gita. Ha segítettél, mindent megtettél, amit te tehetsz. Mindent megtettél, amit meg kell tenned.
Ez a felismerés vezeti a Pro Talentis Alapítványt – és jól vezeti. Az, hogy a támogatottak körét kizárólag a rászorultság és az együttműködési hajlandóság alapján választják ki, hogy céljuk a hátráltató tényezők szerepének csökkentése, hogy eredeti környezetében hagyják a gyereket, a szülők szerepét erősítve, akiket mentor segít, olyan hozzáértésről tanúskodik, amit az egész magyar társadalomnak – és közoktatásnak – kívánnék.
Szívem szerint való, hogy mindez civil kezdeményezés, amit kizárólag magánszemélyek és magáncégek támogatnak. Ha van remény a magyar társadalom számára, az az ilyen utakban van.
Számomra megtisztelő, hogy támogathatom.
Dr. Vekerdy Tamás
Add Comment