Budapesti 2. csoport
2011 májusában szerveződött meg Alapítvány harmadik támogatott csoportja. Két iskola pedagógusainak javaslata alapján a kuratórium döntése által 7 család azaz 14 gyerek vesz részt programban. Illetve ezekhez jön még két nagyobb testvér. Az egyikük már dolgozik, de örömmel vesz részt a programokon, a másikuk pedig 2016 júniusában érettségizett, jövő tanévtől OKJ-s képzésben vesz részt. Három fiúnak nincs testvére, a többiek négy, ill. három gyermekes családban élnek.
A csoport összetétele:
3 év alatt | óvodás | 2.oszt | 4. oszt | 7. oszt | 8. oszt | |
lány | 1 | 0 | 1 | 1 | 2 | 1 |
fiú | 1 | 1 | 0 | 1 | 3 | 2 |
Valamennyi gyermeket mindkét szülő együtt neveli, bár van olyan család ahol jelenleg családi gondok, szülők közti problémák vannak.
Mindannyiuknak biztosított a szeretetteljes, odafigyelő családi légkör.
A családok anyagi helyzete változó. Vannak akik, igen komoly anyagi nehézségekkel küzdenek, de minden családról elmondható, hogy a rendszeres havi rezsi vagy a hitelek törlesztése mellet, nem igen illetve nagyon nehezen tudná finanszírozni a gyermeke illetve gyermekeik fejlesztését, felzárkóztatását vagy a rendszeres sportfoglalkozását.
Több gyermekeknek támogatjuk a sportfoglalkozáson, edzésen való részvételét. Egyre több gyereknek van szüksége tantárgyi megsegítésre, korrepetálásra. Illetve 2016 szeptemberében 3 tanuló lesz 8. osztályos, így nekik nagy segítséget jelenthet,, ha majd támogatást kapnak a felvételi előkészítőkhöz. De az öt hetedikes diáknak is már nagy segítséget jelenthet az előkészítő, felkészítő foglalkozások támogatása.
Görög Kátya
