ÖT TEMPLOM FESZTIVÁL
“Melyik a világ leghosszabb utcája? Hát a győri Kossuth utca, hiszen hétezer év zsidó-keresztény kultúrtörténetén ível át, zenei világokon vágtat keresztül, lelkek millióit köti össze téren innen, időn túl. Öt templom, öt nagy felekezet, ötféle, mégis egyazon isteni tartalom, százféle, mégis egybeérő zenei-művészeti-lelki életszemlélet. Ezt a gyorsulást úgy érthetjük meg a legjobban, ha egy forgó kerékre gondolunk: a peremén szédítő a pörgés, a középpont azonban szinte meditatívan mozdulatlan. Az Öt Templom Fesztivál idején úgy röppenünk Bachtól a bluesig, a folklórtól az alternatív muzsikáig, Pázmánytól Bizáncig, jazz-től a gregoriánig, klezmertől a madrigálig, hogy közben megáll az órák mutatója, és az öröklét időzárványában üldögélünk a zsinagóga, a katolikus, a görög katolikus, az evangélikus vagy éppen a református templom évszázados falai között. Isten hozta önöket a művészet nevű földrengés rezzenetlen epicentrumában!” (Lackfí János, József Attila-díjas író, költő)
Május 5-9-ig Győrben hagyományos Öt Templom Fesztivál volt. Kulturális programjaira választhatóan küldtem meghívót az alapítványi gyerekeknek és családoknak. A programok színvonalasak voltak, a kínálatban szerepeltek koncertek, színházi előadások, több ízben építész vezette öt templom túra, Rejtő Jenő életét bemutató múzeumpedagógiai foglakozások és egyéb „csemegék”. A programokra jelentkezés alapján szerveztem a látogatást.
Szabó Balázs Bandája koncert
Ági és édesanyja Márti kettesben vettek részt, nagyon csinosak voltak, és színvonalas élményben volt részük. A következő levelet kaptam Mártitól:
„Nagyon szépen köszönjük, hogy az Ágival részt vehettünk ezen a nem mindennapi koncerten. Jó éjt! Márti és Ági”
Rejtő Kiállítás Megnyitó
111 évvel ezelőtt született Rejtő Jenő kalandos életéről szóló gyermekközpontú, interaktív foglalkozásokkal egybekötött időszaki kiállítás nyílt a budapesti Holokauszt Emlékközpontban március 22-én, melyet a fesztiválra is lehoztak.
A megnyitón elmondták, hogy megismerkedhetünk a neves író munkásságával, Rejtő Jenő és a színház kapcsolatába és pályafutása ma kevésbé ismert, ám sikerekben gazdag operett-, kabaré- és forgatókönyvszerzői oldalába is betekinthetünk.
Rejtő kiállítás- Rejtő Rejtvény
A múzeumpedagógiai foglalkozásokra nem sikerült már időpontot kapnunk, de sebaj! Összeállítottam én a rejtvényeket, melyek titkát a kiállítás alapos tanulmányozásával lehetett megfejteni. A megfejtés pedig a következő Öt Templom Program volt: Sétagalopp- vagyis Újváros felfedezése
Természetesen a kisebbek segítséget kaptak, és mindenki sikeresen kitalált minden Rejtő rejtélyt. A jutalom sem maradt el, oklevelet kaptak a gyerekek a kutató munkáért, a lelkesedésért.
Öt Templom Felfedezése
Takács Bálint önkéntes középiskolásunk vállalkozott az öt újvárosi nevezetes templom bejárásának vezetésére, érdekességeik bemutatására. Jól vizsgázott az első játékszervezésén, őt is oklevéllel jutalmaztuk.
A gyerekek nagyon figyeltek, és a templom-túrát követő fagyizás után a Bercsényi ligetben minden információt hozzá tudtak társítani a templomok képeihez, a megfelelő helyre! A viharosnak ígérkező idő is megenyhült, így még a játszóteret is élvezhettük egy kicsit!
Vissza az Események oldalra