Közszolgálati munka a győri csoportban
Áprilisban megérkezett az első jelentkező középiskolás tanulás segítésre. Takács Bálintnak hívják. A Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolában 9-es. Hobbija a történelem, nagyon jó angolból. Lelkes, és nagyon szimpatikus, udvarias fiú. Minden dokumentációt előkészített az Együttműködési Megállapodáshoz, megírtuk a papírokat, és hivatalosan is segítőink körébe lépett. Személyes találkozónk után megismerkedett Rékával. Szimpatikusak voltak egymásnak, megbeszélték, hogyan tovább. Péntekenként fognak együtt tanulni. Történelemből és matematikából fog segíteni, alkalomadtán angolból és természetismeretből is. Azóta elindult a közös tanulás, Bálint hatékonyan segíti Rékát.
Következő közös programunk előkészítésekor Bálint vállalkozott az öt újvárosi nevezetes templom bejárásának vezetésére, érdekességeik bemutatására. Jól vizsgázott az első játékszervezésén, felkészült és határozott volt. A gyerekekkel jól megtalálta a közös hangot, láthatólag hamar elfogadták, kedvelik.